Babits Mihály: Őszi harangozó.

Valahogy ezek az egyházi emberek (tisztelet a kivételnek) – vicc – fura figurák: nem fértek a nadrágjukba, sem korábban, sem most. Lásd, guglizd: LEGIO CHRISTI.

Nos, Babits: Őszi Harangozó című verse, sem a szép őszi tájról dalol. De nem ám!

Lássuk, fejtsük: Mit rejteget a Harangozó (a nadrágja alatt), és Babits: az Őszi harangozó című versében.

Ím az első versszak:

Az idén korán kilelt az ősz
széltől lúdbörzik saraink puhája :
siess harangozó ! az alkony megelőz.

Fejtésemben ez így hangzik:

Az idén korán lúdbőrzik harangozó !

Érdemes tudni, hogy ahogy az Ősz az elmúlás jelképe, úgy itt a versben is: bizonyos szavak elmúlására utalnak.

És na vajon mitől lúdbőrzik a harangozó? Csak tán nem: csupasz!? A ter-ing-ettét! De biz az!

De a viccet félre téve, és komolyra fordítva végre a szót: ebben a versben a megfejtéshez több apró hintés is tálalt Babits:

Beszéltem korábban fákról, ágakról, lombokról, levelekről – szerepükről:

. . . A durva szél a fáknak levelét
söpri, söpri, melankolikussan . . .

Mi tagadás. Sok levelet le kellett söpörni a versszakokról, hogy megkapjuk a megfejtést.

No és a 4. versszak? Mi más ez ha nem utalás?

Én nem tudom, hogy útam merre fussam
s a nagy vágytól lábam csak ténfereg :
mennyi rossz szem néz már rám gyanussan !

Ím az 5. versszak:

Nem merek s únom, hogy nem merek
dacból előttük levetkőzni pőrén
s szemetektől megkopni, emberek !

Fejtésem:

Nem merek előttük levetkőzni pőrén emberek!

Hadd magyarázzam meg miért:

A „Nem” szó alatt szerepel a „dacból”, tehát olvasd és értsd: „Nem dacból” nem mer levetkőzni. „s únom, hogy nem merek” – mi is, ahogy ő is! – Törlöd! „s szemetektől megkopni” – kopjon hát ez is!

És a kedvenc versszakom:

perverz lelkem épúgy tolja le
takaróit
az utolsó szálig
mikor maga van (Isten látja-e?)

Fejtésem:

Perverz az utolsó szálig (Isten látja-e?) . . . mikor . . .

Magyarázat:

Dehogy a lelke perverz! 🙂 Babitsé legalábbis egészen biztosan nem. De igazán elegáns megoldás, hogy a lélek tolja le a fölösleges szavakat mint takarót! A „mikor” szót szándékosan nem vastagítottam, hisz az kapcsolódik a következő versszakhoz, lásd és értelmezd: „mikor maga van”. Tehát a „mikor” CSAK maga van.

Isten vajon látja-e? – Ez bizony egy abszolút aktuális kérdés . . . (Állítólag az Ő szeme mindent lát.)

Rögvest folytatom . . .

Vélemény, hozzászólás?